Gyönyörű munka, profi teljesítmény

Az ember nagyon sokszor vág bele olyan feladatok megvalósításába vállalkozóként, ami nem hogy azt gondolja, meghaladja a képességeit, de bizony vak foltnak bizonyul, és egyáltalán nem ismeri a terület buktatóit, nem tudja, hogy mire kell odafigyelni a biztos siker érdekében. Nekem az egész online vagy ha máshogy tetszik elektronikus világ ilyen. Sajnos nem hogy közel nem érzem magamhoz az ilyen feladatokat és ezeket a témákat, hanem azt kell mondjam, hogy hozzá sem tudok szólni a témához. Egészen egyszerűen nem érdekel, nem érdekelt sosem, és azt gondolom, hogy már meg sem tudnám tanulni ennek a világnak a rejtelmeit, akkor sem, ha nagyon szeretném. Persze nem is kell, de tekintve, hogy van egy vállalkozásom, ami étterem szintjén üzemel, sajnos az elmúlt időszak rákényszerített, hogy kilépjek a komfort zónámból ezen a téren is.

A járvány időszak ugyanis nem igazán kímélt senkit, minket sem hagyott ki a szórásból. A folyamatos korlátozások és a lezárások sorra kezdték tönkre tenni az éttermeket, azonban én ekkor már bőven dolgoztam a világ egyik legjobb webes csapatával azon, hogy velünk ez ne fordulhasson elő. Jó időben ugyanis úgy döntöttem, hogy online fogunk megjelenni a világhálón, kiszállítással pedig lehet rendelni. Persze én bármihez hozzáfogok, vagy tökéletesen csinálom, vagy sehogy, és most is arra törekedtem, hogy maximálisan tökéletes eredmény születhessen a folyamatok végén, ezért nem elégedtem meg egy gyönyörű weboldallal, a tökéletes ételfotózás eredményét is hozzá szerettem volna tenni a projekthez és annak sikerességéhez.

Nem mondom, hogy könnyű volt rátalálni a Fotoda csapatára, hiszen fogalmam sem volt, hogy hol van jó ételfotózás budapest területén, azonban egy tökéletes baráti javaslatra felvettem ezzel a kis csapattal a kapcsolatot, és most már tudom, hogy ez volt életem egyik legjobb döntése. Bizony azt mondom, hogy tökéletes eredmények születtek. Gyönyörű képek, melyek a világhálón tökéletesen visszaadják az ételek textúráját, színét, állagát és formavilágát. A megvilágítás, a színek, a kontrasztok tökéletesek. Ezt pedig mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az emberek rendeltek, bizalmat szavaztak a világhálón is, és egyetlen pillanatra sem kellett tartanunk attól, hogy be kell zárjuk a kapukat. Azt gondolom, hogy ez pedig az egyik legnagyobb szó és egyben a legnagyobb kincs, amit kaphattam. Örökké hálás leszek a webes és a termékfotó készítő csapatnak is egyaránt.